Az emlékezés folytatódik

PDF Print E-mail
Written by Administrator   
Monday, 12 May 2014 16:01

Cikk | március 3, 2014 - 18:16 | Beküldő: N.M.K. Népújság

Rendezvénysorozat nyitó eseménye volt a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület pénteki

megemlékezése Kántorné Engelhardt Anna síremlékénél a marosvásárhelyi római katolikus

temetőben. Kilyén Ilka színművésznő, az egyesület vezetőségi tagja, aki Nagy Miklós Kund

beszédét követően Tompa László Sipos Domokos emlékére írt versét adta elő, azt is elmondta

a jelenlevőknek, hogy szándékuk szerint ebben az évben több megnyilvánuláson méltatják

az egykori nagy tragika érdemeit. Bensőséges emlékidézés volt február 28-án, Kántorné

elhunytának 160. évfordulóján, többnyire lorántffysok voltak jelen a múltidéző koszorúzáson.

 

Kilyén Ilka jól választott költeményt, ma is időszerű a helikonista költő üzenete. Mi, mai itteniek is jól tudjuk, hogy ezen a földön „ha ki is kel: csak kínnal puhított/ rögből kel a siker.” A magyar színjátszás hőskorában sokfelé ünnepelt színésznő szegényen, elfeledve halt meg Vásárhelyen, de Tompa korában, a két világháború között sem volt könnyű az erdélyi magyarság helyzete, és jelenleg is keményen meg kell küzdenünk minden sikerért. A hagyományápolás, kulturális értékeink megőrzése, továbbadása sem történik magától. Az ilyen civil szervezetek munkájára nagy szükség van. A Lorántffy Egyesület kezdeményezte a síremlék felújítását, az évfordulós megnyilvánulások szervezésében is jelentős szerepet vállalnak. Náznán Olga elnök arról tájékoztatott, hogy ebben az évben még több olyan rendezvényt szeretnének megvalósítani, amivel elsősorban a fiatalokat céloznák meg. Mindenekelőtt egy olyan nagyszabású diákvetélkedőt terveznek, amely a nagyszebeni születésű szász lányból a magyar nyelv és színművészet kiválóságává lett Kántorné életét, pályáját, példáját népszerűsítené. Irodalmi összeállítás, a nagyközönségnek szóló emlékest is fontos helyet kap a terveik között.

 

Last Updated ( Monday, 12 May 2014 16:50 )
 
joomla templateinternet security reviews

Hirlevél







Fotógaléria

Kiállitás
Image Detail
University template joomla by internet security review