Tojások festve, gyöngyözve

PDF Print E-mail
Written by Vásárhelyi Hírlap   
Monday, 20 January 2014 12:04
2013. 03. 26., kedd

Talán a történetének legnagyobb és legszebb tojáskiállítását szervezte idén a

Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület.
A tagok kétkezi munkája által 280 mindenféle technikával készült tojást állítottak ki.

Van köztük festett, írott, ragasztott, de gyönggyel díszített is.

Szász Cs. Emese

A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület tagjai nem is tudják már, hányadik tojáskiállításukat s

zervezték idén az Unitárius Egyházközség Bolyai utcai tanácstermében. Amióta az egyesület

létezik, azóta minden évben megszervezik ünnepi ráhangolódás gyanánt. „Eleinte a

székházunkban szerveztük kisebb formában, aztán mind nagyobb lett az érdeklődők tábora,

s így a kiállítás is. A résztvevők azt mondják, az idei különösen jól sikerült” –

mondja az idei kiállítás főszervezője, Czika Mária.


„A rendezvény csapatmunkaként született most is, a különböző technikákkal készült tojásokat az egyesület tagjai készítették”– tette hozzá Czika Mária. A hagyományos íróval és viasszal festett mintás tojások mellett hagymával festett, valamint a szivárvány minden színében tündöklő tojások is voltak. Idén nem két, hanem négy asztalon sorakoztak a tojások, s egy ötödik gyakorlatilag a gyereksarok szerepét töltötte be, ahol csokitojások mellett gyerekek által készített húsvéti eszközök is voltak. „Nagymama vagyok, tudom, hogy a gyerekeimnek mit jelent egy gyereksarok, ugyanakkor nem akartuk keverni az eredeti mintával kidolgozott tojásokat a gyerekek által készítettekkel” – mondta Czika Mária, aki társaival alig bírta fogadni a kiállításra érkező gyereksereget. A gyerekek megcsodálták, megfogdosták a színes tojásokat, majd haza is vittek belőlük, ugyanis 3, 4, 5 lejért vásárolni lehetett belőlük.
A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület tagjai nem most kezdték a húsvéti készülődést, múlt szombaton a marossárpataki gyermekotthonban voltak, ahol a bentlakókat tanították tojásfestésre, gyurmázásra. „Nagy élmény volt az idei látogatás, én még nem láttam ennyi lelkesedő gyereket, akik mindannyian tojás akartak festeni. Nem csak a húsvéti készülődésnek, nekünk is örültek. Nem is mi adtunk, hanem inkább kaptunk Marossárpatakon, méghozzá rengeteg szeretetet” – mondta a gyerekotthon meglátogatásáról az egyesület vezetője, Náznán Olga.
A tojáskiállítást még kedden 13 óráig lehet megtekinteni – persze azt, ami megmaradt belőle.

 

Last Updated ( Monday, 20 January 2014 12:13 )
 
joomla templateinternet security reviews

Hirlevél







Fotógaléria

Kiállitás
Image Detail
University template joomla by internet security review