Történelmi emlékhelyeken, elődök nyomában (2.)

PDF Print E-mail
Written by Administrator   
Wednesday, 08 October 2014 13:38

Folytatjuk a barangolást, a dél-erdélyi és bánsági történelmi emlékhelyeink

felkutatását a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület jóvoltából.

Útra kerekedve döbbentünk rá, milyen sok mindent nem láttunk eddig, s milyen

sok mindenről kellene mélyebb ismereteket szerezni ahhoz, hogy otthonosan

mozogjunk történelmünk, nemzeti hagyatékunk talaján.

Lugos, a „nyitány”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Dózsa-szobornál

 

 

És akkor lépjünk tovább, következik: Lugos. A székelyföldieknek – ismét megállapítom –

kevés ismeretük van erről a történelmi eseményekben bővelkedő városról, ahol az

évszázadok során több nemzetiség kultúrája hagyott maradandó nyomot. Elég megállni

a központban, futtában végigsétálni a főtéren, a gyönyörűen felújított polgármesteri

hivatal előtt, szemügyre venni a Szent Miklós-tornyot, a kéttornyú ortodox templomot,

a volt vármegyeházát, a zsinagógát, a bíróságot, a görög katolikus katedrálist, a Temes partját,

a Temes vashídját, a megmaradt vámházakat, a gyönyörű homlokzattal ellátott polgári házakat,

s máris érzékeljük: jobb időket megélt, de ma is gazdagságról árulkodó városban járunk.

 

Vára 1440-ben lett a Hunyadi Jánosé, majd vámszedő helyként több gazdát cserélt. A törökök 1552-ben foglalták el, I. Szulejmán János Zsigmondnak adományozta, 1536-tól 122 éven át az Erdélyi Fejedelemség határőr vidékének székhelye, vegyes, magyar–román–szerb lakossággal. A XVI. század végén tatárok égették fel. Nem árt tudni, hogy Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban foglalta el a várat, s mivel védői nem engedelmeskedtek neki, zálogként átadta a törököknek. Lugos 1658-ban került véglegesen török kézre, ahonnan 1716-ban űzték ki őket. Nem bonyolódom tovább a történelmi leírásokba, de azért különlegességként mégis szóvá teszem, hogy a Temes folyó két partján a XVIII. század elején két település létesült, Oláhlugos és Németlugos, ahová német iparosok és földművesek több szakaszban telepedtek le. A két Lugos a század végére egyesült, amikor elkezdődött az iparosodás, közel 350 iparosmester dolgozott a városban céhekbe tömörülve. Jelentős zsidó közösség élt itt, iskolájuk már 1860-tól magyar tannyelvű volt, később az istentiszteletekre is bevezették a magyar nyelvet. 1910-ben a lakosság több mint egyharmada volt magyar, ez száz év alatt 9 százalékra esett vissza. A németek is „elfogytak”, 2002-ben még a 3 százalékot sem érték el. A múlt század elején jegyzett közel 1900 lelkes zsidó közösség is eltűnt.

Nem „egynapos” város
Ha Lugoson ennyit „időztünk”, mi lesz Temesvárral? Hiszen ez egy más léptékű város, mint amihez hozzászoktunk. Aki csak egy napra érkezik a városba, ne akarjon mindent megnézni, csak járja a tereket, csodálja a palotákat, mert úgy sem tud mindent áttekinteni, nem „egynapos” város, ahogy például Marosvásárhelyt idegenforgalmi zsargonban emlegetik. Szóval, a „kis Bécs” vagy a „tüzes trónus” városa sok kincset rejteget. Sok helyre eljutottunk, de ez mégis kevés ahhoz, hogy elmondhassuk, valóban beleszippantottunk e régió fővárosának minden magyar vonatkozású szegeletébe és hangulatába.
Földrajzi fekvésének köszönhetően mindig stratégiai hely volt, 1177-ben említik oklevelekben. Temesvár alakban 1212-ben bukkan fel, a Magyar Királysághoz tartozott, 1241-ben tatárdúlás pusztította el. I. Károly Róbert magyar király a várkastélyba költözött, 1323-ig Temesvár királyi székhely volt, 1397-ben Zsigmond király jelenlétében országgyűlést tartottak itt. 1441–1456 között a törökverő Hunyadi János volt a főispán, aki megerősítette a várat, 1456-ban innen indult a török ellen Nándorfehérvár védelmére. Kinizsi Pál (nem Paul Chinezu, ahogy Marosvásárhelyen utcanévtáblán szerepel) is itt volt főispán, innen indult a kenyérmezei csatába, ahol 1479-ben győzelmet aratott. Dózsa György parasztseregével 1514-ben, éppen 500 éve ostromolta meg a várat, Szapolyai János hadai leverték, majd megkínozták, tüzes trónuson kegyetlenül megégették. A város 164 évre török fennhatóság alá kerül, Buda után a török hódoltság második központja lett. Bethlen Gábor fejedelem a törököknél itt talált menedéket 1602-ben és 1612-ben. Másfél évszázadot ugrunk a történelemben: 1779-ben visszaállt a vármegyerendszer, a tartományt és Temesvárt Mária Terézia a magyar királyság és országgyűlés joghatósága alá rendeli. 1783-tól szabad királyi város. A szabadságharc leverése után osztrák birodalmi tartomány volt, ahová 1852-ben I. Ferenc József is ellátogatott. 1920-tól Románia része.
Szóval Temesvár igencsak bővelkedik történelmi eseményekben, egy kicsit több, gazdagabb, nyitottabb, impozánsabb. Több nemzetiség érdekeltségei tették ilyenné. Ma románok, magyarok (akiknek száma az utolsó népszámláláskor már 5 százalék alá esett), németek, szerbek, szlovákok ukránok, újabban olaszok lakják.
A város fejlődését jelentősen meghatározó polgármester 1885-től a bolgár származású Telbisz Károly volt, aki 29 éven át nagy koncepciójú városvezetőként Temesvárt korszerű nagyvárossá fejlesztette. Szervesítette a külnegyedeket, a Gyárvárost, Józsefvárost, Erzsébetvárost, körutak, sugárutak rendszerével csatolta a palotákkal tele belvároshoz, a várost nyugat-európai városrendezési terv alapján, főként Budapest mintájára formálta újjá. A város nagyon sokat köszönhet Székely László műépítésznek, aki a Lloyd sor díszes palotáit tervezte. A Lloyd palotát nem ő, hanem Baumhorn Lipót tervezte. A monarchia első városa volt, ahol bevezették az utcai villanyvilágítást, vezetékes vízellátást biztosítottak, itt létesült Magyarország első segélyállomása, itt volt Románia területén az első aszfaltút, itt közlekedett először villamos (1899-ben), Temesvár a monarchia harmadik városává nőtte ki magát.

Kós Károly, Ady, Dózsa...
A magyar vonatkozású nevezetességekre térnénk ki, ezekhez a nagy tudású és kultúrájú Szekernyés János helytörténész, művészettörténész, író, szerkesztő kalauzolt el a Bartók Béla Elméleti Líceumtól indulva. A kollégium vendégei voltunk, ez az egyetlen önálló magyar oktatási intézmény a városban, de nem csak itt működnek magyar osztályok.
El sem indultunk jóformán, máris a magyar kultúra polihisztorának szülőházánál tisztelettel és kegyelettel hajtottunk fejet, hiszen ebben a házban született 1883. december 16-án Kós Károly műépítész, író, népünk kiáltó szava és intő lelkiismerete. Ady Endre, az akkori fiatal jogász 1897-től több mint három éven át lakott a Józsefvárosban, a volt Arany János, most Ion Ghica utcában. Emlékére márványkeretbe foglalt Ady-maszkot helyezték el a ház falán. Szégyen, hogy vandál kezek két évvel ezelőtt megcsonkították, a kétnyelvű feliratokat eltávolították. Azóta sem tették vissza, a tettes sem került meg.
Dózsa György szobránál a parasztháború temesvári mozzanatát elevenítettük fel, az itteni kivégzést, a tüzes trónus tragédiáját, majd a Ciprian Radovan által alkotott impozáns szobor felállításának előzményeit. Következett a Mária-szobor, a Segítő Boldogasszony emlékműve, ami Dózsa György feltételezett kivégzési helyén áll. „Isten anyjának, a ................... Védőasszonyának, Dózsa György 1514-es kegyetlen halála helyén, melyet évszázadok hagyománya őriz, kegyeletes engesztelésül ajánlják az emlékművet Temesvár városa és lakossága. 1906”. A pontok nem véletlenül vannak a szövegben, hiszen a magyarok szót kivésték a kőből. Ezt az emlékművet is Székely László főépítész tervezte, és megérdemelte az emlékezés koszorúját a marosvásárhelyiek részéről.

Innen ment a hír: semmiből egy új világ született
A Temesvári sétá(n)k – Szekernyés János rovatának címe a temesvári rádióban – a református templomban folytatódott, ahonnan az 1989-es forradalom szikrája kipattant. A templom falán ma is ott áll: Éljen Tőkés László! Szabadság! Éppen istentisztelet előtt léptünk a templom előcsarnokába, nemcsak a forradalom eseményeiről, hanem Szabolcska Mihályról, az egyházépítő költőről is szó esett.
A Hunyadi tér után a Bolyai János utca következett, hiszen a matematikus levélben 1823-ban ebből a városból jelentette be apjának, hogy lerakta a nem-euklideszi geometria alapjait: semmiből egy új, más világot teremtettem. Ezt többnyelvű emléktábla jelzi a sarokházon. Ezután Klapka György, az 1848–49-es szabadságharc tábornokának szülőházát láthattuk, majd az 1030-ban alakult csanádi püspökség Temesvárra költözött palotáját, aztán tereket, palotákat és ismét tereket. A város közművesítése jelenleg felújítás alatt áll, így „feltúrt” tereken kellett szemlélődnünk. Érdemes jövőre is elmenni, amikor felújítva minden a helyére kerül.
Szerencsére a múlt század elején épült Lloyd sor előtt érintetlen volt a sétány, ma Győzelem tér. Itt a paloták látványa lenyűgöző, bár egyikre-másikra ráférne már a felújítás. Érdekességként fotóztam le egy posztert, ami a régi kőszínház homlokzatát ábrázolja. Az 1875-ben épített színház leégett, neobizánci homlokzattal építették vissza, elrondítva az épület stílusát. Most az opera, a Nemzeti Színház, a Csiky Gergely Színház és a Német Állami Színház működik benne.
Műépítészek a városi tanács elé terjesztették, hogy vissza kell állítani az épületet eredeti állapotába. Kérdés, hogy lesz-e erre akarat.
Hiába akarom, Temesvárt nem lehet egy „oldalba” sűríteni. El kell menni, meg kell nézni! Újból. Érdemes!

 

Last Updated ( Wednesday, 08 October 2014 13:55 )
 
joomla templateinternet security reviews

Hirlevél







Fotógaléria

Kiallitás
Image Detail
University template joomla by internet security review